Női táska

Mit jelent keresztyénnek lenni?

Sokszor az az érzésem, mintha a Bibliában benne lenne ez a sor: “A hit pedig a következő dolgoknak nem tevése:…”

Ha megkérdezel egy nem hívőt, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, akkor könnyen előfordulhat, hogy a következőt mondja majd: “Keresztyének? Azok nem mulasztanak el egy vasárnapot sem a templomban, nem isznak, nem cigiznek, nem káromkodnak, nem szexelnek, és mindenkit lenéznek. Álszentek.”

Ha valaki megkérdezte volna a tizenhat éves, frissen bemerített Esztert, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hogy ő hogyan éli meg a hívő életét, akkor elmondta volna, hogy a hívők tisztességesen dolgoznak, nem lopnak, nem csalnak, nem hazudnak, nem puskáznak, nem isznak, nem cigiznek, nem buliznak, nem járnak senkivel, nem beszélnek csúnyán. Betartják a szabályokat.

Ez rettentő unalmas dolog, nem?

Egyszer a tesómmal beszélgettünk a keresztyénségről, és belőle fakadt ki nagyon őszintén: “mindenki azt mondja, hogy keresztyénnek lenni nagyon nagy öröm, és körülöttünk a hitetlenek szenvednek, de én igazából úgy látom, hogy tök jól megvannak, jól mennek a dolgaik, és én vagyok köztük a legszerencsétlenebb, a legszánalmasabb, és folyamatosan rosszul érzem magam.”

Mikor az ember a “nem-teszem-vallással” van elfoglalva, akkor ez annyira felemészti az erejét, hogy képtelen bárkit is szeretni. A frusztráció, a feszültség, a jóra való hasztalan törekvés minden erőt elvesz. Az ember folyamatosan bűnösnek érzi magát. A “világiakkal” nem tud barátkozni, a világias keresztyéneket pedig elítéli.

Mert vannak ilyenek is. Akik nem hajlandók felvenni a keresztyének-ezt-és-ezt-teszik-illetve-nem-teszik-terhet. És tesznek rá. És barátkoznak a körülöttük élőkkel. Ugyanazt viselik, mint ők. Ugyanúgy beszélnek, mint ők. Ugyanúgy viselkednek, mint ők. Ugyanúgy gondolkoznak, mint ők. Ki nem állhatják a “törvénykező” keresztyéneket – azt mondják, azért, mert vaskalaposak és szeretetlenek. Van benne igazság. De talán azért is haragszanak rájuk, mert túl nagy kontrasztot adnak, aminek köszönhetően kitűnik az életszentségük hiánya.

Jaj, mi, emberek, az Úr legyen irgalmas hozzánk! Olyan ostoba, értetlen tud lenni a szívünk. Rendszerekben gondolkozik, mindig csak rendszerekben, és nem egy kapcsolatban. Pedig csak a kapcsolat az, ami megóv minket attól, hogy bármelyik utat is válasszuk a fenti kettő közül. (Amelyik kettő közül, sajnos, egyik sem visz a mennybe).

Csak az Istennel való igazi kapcsolatban tudjuk megérteni és igazán megélni a két nagy parancsolatot: “Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből, és minden erődből”, és “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Egyik sem kihagyható. Egyik sem elhanyagolható. Sem az Istennel rendszeresen, fegyelmezetten együtt töltött idő, az életszentségre fordított nagy hangsúly, a radikális elhatárolódás a világ dolgaitól – sem az emberek iránti mély szeretet. Nincs vagy-vagy. Nincs egyik a másik nélkül. Egyik sem érvényes önmagában, és egyik sem tud valódi lenni önmagában. De ezt nem értjük, és képtelenek vagyunk egyedül kivitelezni. Erre csak az Istennel való közösség tanít meg.

Úgy szeretném, ha megkérdezve a kollegáimat arról, hogy szerintük milyen a keresztyén ember, valami ilyesmit válaszolnának:

“Én ismerek egy keresztyént, és ő

… be szokta ismerni, mikor hibázik, és bocsánatot kér

… kedves és türelmes volt hozzám a múltkor, mikor én tapló voltam vele

… meghallgatott, mikor szomorú voltam, és azt mondta, hogy imádkozik értem

… elnéző volt, mikor nem végeztem el jól a munkámat, és nem szúrt le, pedig a beosztottja vagyok

… nyugodt maradt, mikor igazságtalanul bántak vele, és nem tett megjegyzést a felettesére, aki pedig tényleg szemét módon viselkedett”

Azt szeretném, ha a keresztyénségem cselekedeteket jelentene, nem azoknak a hiányát. 

 

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!